
|
A budmil Zrt. mint a http://www.budmil.eu/ és a hozzá kapcsolódó aloldalak üzemeltetője ezúton kijelenti, hogy tiszteletben tartja a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogot, ennek keretében maradéktalanul betartja a személyes adatok védelméről, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, továbbá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseit.
A honlapunkon keresztül történő adatszolgáltatással a felhasználó kifejezetten elismeri, hogy tudomásul vette ezen adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat, s önkéntes hozzájárulását adja ahhoz, hogy a budmil Zrt. személyes adatait az adatvédelmi nyilatkozatban meghatározott módon, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kezelje.
A budmil Zrt. fenntartja a jogot arra, hogy automatikusan gyűjtsön anonim információkat oldalainak látogatottságáról, a látogatások számáról és gyakoriságáról, mely információk kizárólag összevontan kerülnek feldolgozásra, és statisztikai célokat szolgálnak.
Cégünk nem vállal felelősséget az internet jellegéből adódó hibákért, a honlap üzemeltetése során felmerülő technikai problémákért. Továbbá az oldalainkon szereplő árelírás, árváltozás, helyesírási- és hibás feltöltésből (szöveg, kép, ár, stb.) származó hibákból adódó félreértések és károk miatt semmilyen felelősséget nem vállalunk.
A megrendelő és a szolgáltató között szerződés akkor jön létre, amikor a szolgáltató ügyintézője a rendelést írásban visszaigazolja.
A webshopba történő regisztráció alkalmával a következő adatokat kell megadni: e-mail cím, jelszó, év/cégnév.Ezen adatokat a felhasználók és megrendelések azonosítása, továbbá a megrendelések visszaigazolása és egyéb kapcsolattartás céljából kezeljük. Konkrét megrendelés leadása esetén lehetőség van továbbá a szállítási cím és a telefonszám megadására is. Az adatok a kiszállításhoz és a kapcsolattartáshoz szükségesek.
A megadott személyes adatok megváltoztathatók az adatmódosítás menüben. Az adatokat kérelemre a budmil Zrt. törli a webáruház rendszeréből.
Megrendelés esetén a megadott név, cím, szállítási cím és telefonszám adatokat, a megrendelés adataival együtt a budmil Zrt. a GLS Kft, mint adatkezelő felé továbbítja a kiszállítás teljesítése céljából.
Az adattovábbításra is kerülő, bizonylatokon szereplő név, cím, szállítási cím, telefonszám adatok a budmil Zrt. a törvényben meghatározott módon tárolja. Ezeket az adatokat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 47. § alapján a megrendelést követő ötödik év végéig őrzi meg az adatkezelő.
A budmil Zrt. a honlappal kapcsolatos személyes adatkezeléseket elsősorban székhelyén végzi. Szerverei a cég székhelyén és a NetGo.hu Kft. (a webáruház tárhely-szolgáltatója) által üzemeltetett szerveren találhatóak.
Az adatkezelő adatai, elérhetősége
Név: budmil Zrt. Székhely: 1033 Budapest, Szőlőkert köz 6. Telephely: 1033 Budapest, Szőlőkert köz 6. Cégjegyzékszám: 01-10-04-44-08 Cégbejegyzés: Pest Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Adószám: 12512230-2-41 Képviselő: Hegedűs András Telefon: +36-1-437-9900 E-mail: budmil@budmil.eu
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését ügyfélszolgálatunkon keresztül (info@budmil.eu). Az érintettek jogaira és jogorvoslati lehetőségeire az 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései az irányadóak.
További kérdések, panaszok kezelésének érdekében kérjük lépjen velünk kapcsolatba a info@budmil.eu e-mail címen keresztül. |